Önkéntes törvénytervezet 2005. április 18.   

 

Melléklet a …/2005. számú kormány-előterjesztéshez 

TERVEZET 

Törvényjavaslat a közérdekű önkéntes tevékenységről 

Az Országgyűlés elismeri a társadalom tagjainak szolidaritásán alapuló, az állampolgárok öntevékenységét kifejező, a személyeknek és közösségeiknek más vagy mások javára ellenszolgáltatás nélkül végzett önkéntes tevékenységét. Annak érdekében, hogy e jelentős társadalmi erőforrás a közcélok elérése érdekében is mind hatékonyabban mozgósíthatóvá váljon, az Országgyűlés a jelen törvény megalkotásával meghatározza a közérdekű önkéntes tevékenység alapvető szabályait, továbbá kedvezmények és garanciák biztosításával ösztönözni kívánja az állampolgárok és szervezeteik részvételét a társadalom előtt álló feladatok megoldásában, a közcélok elérésében. A kitűzött célok elérése és a közérdekű önkéntes tevékenységben való társadalmi részvétel jogi feltételeinek megteremtése érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

 

 

1. § 

(1) A törvény hatálya

a) a 3. § (1) bekezdése szerinti szervezetnél, illetve személynél (a továbbiakban együtt: fogadó szervezet) Magyarországon végzett,

b) a magyar állampolgár által a 3. § (1) bekezdésének a)-e) pontja szerinti fogadó szervezetnél külföldön végzett

közérdekű önkéntes tevékenységre (a továbbiakban: önkéntes tevékenység) terjed ki.

(2) A törvény hatálya nem terjed ki az önkéntes véradásra, továbbá

a) az önkéntes, illetve létesítményi tűzoltóságnál végzett,

b) a polgári természetőrként végzett,

c) a fogadó szervezet, illetőleg munkatársai, ellátottai életének, testi épségének, illetve vagyonának védelme érdekében szükséghelyzetben, alkalmilag végzett

közérdekű önkéntes tevékenységre.

 

 

 2. §

(1) Közérdekű önkéntes tevékenység a fogadó szervezetnél a 3. §-ban meghatározott tevékenységi körben ellenszolgáltatás nélkül végzett munka, kivéve, ha

a) a személy a tevékenységet saját maga vagy közeli hozzátartozója [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 685. §-ának b) pontja] javára végzi,

b) a tevékenység jogszabályon, jogerős bírósági határozaton, illetve hatósági kötelezésen alapul,

c) a tevékenységet a felek megállapodása alapján más jogviszony keretében végzik, így különösen polgári jogi jogviszonyban, társadalmi szervezet, közhasznú társaság, egyház tagjaként, alapítvány, közalapítvány kezelő szervének tagjaként vagy egyházi személyként.

(2) Ellenszolgáltatásnak minősül minden olyan vagyoni előny, amelyhez az önkéntes vagy közeli hozzátartozója az önkéntes tevékenységhez kapcsolódóan jut.

(3) Nem minősül ellenszolgáltatásnak a fogadó szervezet által

a) az önkéntesnek adott, a közérdekű önkéntes tevékenység ellátáshoz szükséges munkaruházat, védőfelszerelés és -anyag,

b) a közérdekű tevékenység ellátása érdekében szükséges utazásnak, szállásnak, étkezésnek az önkéntes részére történő biztosítása, illetve ezek bizonylattal igazolt költségének az önkéntes részére történő megtérítése, valamint – a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény kiküldetési rendelvényre vonatkozó szabályai megfelelő alkalmazásával – az önkéntes részére kiküldetési rendelvény alapján a saját személygépkocsi munkáltató érdekében történő használatára tekintettel bizonylat nélkül elszámolható költségtérítésként kifizethető összeg nagyságát meg nem haladó értékű juttatás,

c) az önkéntesnek a közérdekű tevékenység biztonságos ellátása érdekében biztosított védőoltás, szűrővizsgálat és más betegségmegelőző szolgáltatás, 

d) az önkéntes részére biztosított – a közérdekű tevékenység ellátása érdekében szükséges – iskolarendszeren kívüli képzés költségei, 

e) az önkéntes tulajdonában álló, a közérdekű tevékenység ellátásához szükséges állat élelmezésének, ellátásának, képzésének biztosítása, illetve ezek bizonylattal igazolt költségének az önkéntes részére történő megtérítése,

f) az önkéntesnek a közérdekű tevékenység során bekövetkező halála, testi sérülése, egészségkárosodása esetére kötött élet-, egészség- és balesetbiztosítás, illetve annak díja, valamint az önkéntes által okozott kár megtérítésére kötött felelősségbiztosítás, illetve annak díja, 

g) az önkéntesnek külföldön végzett a közérdekű tevékenység, illetve a Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező nem magyar állampolgár által végzett a közérdekű tevékenység esetén adott napidíj, ha annak egy hónapra számított összege nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér mindenkori havi összegének húsz százalékát, 

h) az önkéntesnek a közérdekű tevékenységéért nyújtott jutalom, feltéve, hogy annak éves összege nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér mindenkori havi összegének tíz százalékát. 

(4) Több fogadó szervezettel önkéntes jogviszonyban álló személy ugyanarra az időszakra csak egy fogadó szervezettől kaphat napidíjat, és erről köteles értesíteni a többi fogadó szervezetet.

(5) Külföldön végzett közérdekű önkéntes tevékenység esetén nem magyarországi székhelyű szervezet a (3) bekezdés szerinti juttatások biztosítását a fogadó szervezettel megkötött szerződésben átvállalhatja.

 

 

3. §

 (1) Fogadó szervezet lehet

a) a helyi önkormányzat és a helyi önkormányzatok társulása az általa biztosított közszolgáltatások és katasztrófavédelmi feladatai körében;

b) a kisebbségi önkormányzat a jogszabályban meghatározott közfeladatai körében;

c) a költségvetési szerv az alaptevékenysége körében;

d) a magyarországi székhelyű közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezet a közhasznú és a működésével összefüggő tevékenysége körében;

e) a magyarországi székhelyű egyházi jogi személy a hitéleti, a közcélú és a működésével összefüggő tevékenysége körében;

f) a jogszabályban meghatározott közszolgáltatásai, vagy e közszolgáltatásokhoz kapcsolódóan a közszolgáltatásait igénybevevőknek nyújtott többletszolgáltatások körében a magyarországi székhelyű, illetve magyar hatóság által kiadott működési engedéllyel rendelkező, jogképes 

fa) szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltató, illetve intézmény, 

fb) egészségügyi szolgáltató,

fc) közoktatási intézmény,

fd) felsőoktatási intézmény,

fe) muzeális intézmény,

ff) nyilvános könyvtár,

fg) közlevéltár,

fh) nyilvános magánlevéltár,

fi) közművelődési intézmény (az fa)-fi) alpontokban foglaltak a továbbiakban együtt: fogadó intézmény);

g) a nem jogképes fogadó intézmény fenntartója, a fogadó intézmény jogszabályban meghatározott feladatai, vagy e feladatokhoz kapcsolódóan a fogadó intézmény szolgáltatásait igénybevevőknek nyújtott többletszolgáltatások körében. 

(2) Engedélyköteles építési munkában való részvételre önkéntes az (1) bekezdés a)-e) pontja szerint foglalkoztatható.

(3) Üzletszerű gazdasági, illetve vállalkozási tevékenységben való közreműködésre önkéntes nem foglalkoztatható, az (1) bekezdés f)-g) pontja szerinti esetek kivételével.

 

(4) A fogadó szervezet feladatainak ellátásához jogszabályban előírt létszámfeltételek önkéntes foglalkoztatásával nem teljesíthetőek.

 (5) Az a fogadó szervezet, amely jogszabály alapján köteles a fogadó intézmény által nyújtott szolgáltatás során okozott kár megtérítésére felelősségbiztosítási szerződést kötni, önkéntest akkor foglalkoztathat, ha a felelősségbiztosítási szerződés kiterjed az önkéntes által okozott kár megtérítésére is.

  

  4. §

(1) Önkéntes lehet bármely cselekvőképes, korlátozottan cselekvőképes és tizedik életévét betöltött, kiskorúsága miatt cselekvőképtelen személy.

(2) Aki a fogadó szervezettel fennálló más jogviszony keretében ellenszolgáltatás fejében munkát végez, a munkakörébe tartozó feladatai körében a fogadó szervezetnél közérdekű önkéntes tevékenységet nem végezhet.

(3) Az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam állampolgára – ha Magyarországon lakóhellyel nem rendelkezik – önkéntes tevékenységet akkor végezhet, amennyiben

a) a fogadó szervezet az önkéntes által okozott kár megtérítésére felelősségbiztosítási szerződést kötött,

b) az önkéntes szállása, ellátása és visszautazása biztosított,

c) az önkéntes egészségügyi szolgáltatásra jogosult, vagy rendelkezik az egészségügyi szolgáltatások költségét fedező biztosítással.

 

5. § 

(1) Korlátozottan cselekvőképes és cselekvőképtelen személy olyan önkéntes tevékenységet folytathat, amely megfelel életkorának, testi, értelmi és erkölcsi fejlettségének, illetve képességeinek, valamint amely nem veszélyezteti tankötelezettségének teljesítését.

(2) A tizenhatodik életévét be nem töltött személy és a gondnokság alá helyezés miatt korlátozottan cselekvőképes személy önkéntes tevékenységet külföldön nem végezhet.

(3) Korlátozottan cselekvőképes és cselekvőképtelen önkéntes esetén az önkéntes tevékenységre fordítható idő nem haladhatja meg a napi hat órát és a heti húsz órát.

(4) Korlátozottan cselekvőképes személy esetén az önkéntes jogviszony létesítéséhez a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges.

(5) Önkéntes jogviszony a cselekvőképtelen önkéntes beleegyezése nélkül nem létesíthető.

(6) Az önkéntes elláthat minden olyan tevékenységet,

a) amelyre vonatkozóan megfelel a jogszabályokban meghatározott képesítési, egészségügyi, nyilvántartásba vételi és egyéb feltételeknek, valamint

b) amelynek ellátását törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet (a továbbiakban együtt: jogszabály) nem köti meghatározott jogviszonyhoz, illetve amelynek önkéntessel történő ellátását jogszabály nem zárja ki.

  

6.  §

(1) A közérdekű önkéntes tevékenység önkéntes jogviszony keretében végezhető, amely a fogadó szervezet és az önkéntes között megkötött önkéntes szerződéssel jön létre. Az önkéntes szerződésben meg kell határozni 

a) a közérdekű önkéntes tevékenység tartalmát, 

b) a közérdekű önkéntes tevékenység ellátásának helyét,

c) a közérdekű önkéntes tevékenységre fordítandó időt és a pihenőidőt, 

d) a 2. § (3) bekezdés a)-g) pontja szerinti juttatásokat, és rendelkezni kell azokról az önkéntes szerződés megszűnésének esetére.

(2) A fogadó intézmény, illetve annak fenntartójánál végzett önkéntes tevékenység esetén jogszabály meghatározhatja az önkéntes szerződés további kötelező tartalmi elemeit is.

 

(3)

 

Az önkéntes szerződést írásba kell foglalni, ha 

a) az önkéntes szerződést határozatlan időre, vagy legalább tíz napra kötötték,

b) az önkéntes korlátozottan cselekvőképes vagy kiskorúsága miatt cselekvőképtelen – az egyszeri, legfeljebb hat óra időtartamú önkéntes tevékenység kivételével,

c) az önkéntes a 2. § (3) bekezdésének b)-g) pontja szerint juttatásban részesül,

d) az önkéntest engedélyköteles építési munkában való részvételre foglalkoztatják,

e) a közérdekű önkéntes tevékenységet külföldön végzik,

f) az önkéntes az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam állampolgára,

g) bármelyik fél azonnali hatályú felmondáshoz való jogát korlátozzák,

h) az önkéntes kéri,

i) ezt jogszabály elrendeli.

 

 7. § 

(1) Az önkéntes szerződés megszűnik

a) az önkéntes halálával vagy cselekvőképtelenné válásával,

b) a fogadó szervezet jogutód nélküli megszűnésével, természetes személy esetén halálával,

c) a vállalt önkéntes tevékenység teljesítésével,

d) a szerződésben meghatározott idő lejártával, feltétel bekövetkeztével,

e) közös megegyezéssel történő megszüntetéssel,

f) felmondással.

(2) Az önkéntes szerződést – ha jogszabály vagy az önkéntes szerződés másként nem rendelkezik – bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja.

(3) Korlátozottan cselekvőképes önkéntes az önkéntes szerződést a törvényes képviselője hozzájárulása nélkül is felmondhatja.

 

 8.  §

(1) A fogadó szervezet köteles

a) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit megvalósítani,

b) a szükséges pihenőidőt biztosítani,

c) az önkéntes tevékenység ellátásához szükséges tájékoztatást és irányítást megadni, az ismeretek megszerzését biztosítani,

d) kiskorúsága miatt cselekvőképtelen önkéntes esetén az önkéntes tevékenység folyamatos, szakszerű felügyeletét.

(2) Ha az önkéntes szerződés másként nem rendelkezik, a fogadó szervezet gondoskodik

a) az önkéntes tevékenység ellátása érdekében szükséges utazásról, szállásról és étkezésről, ha az önkéntes tevékenységet külföldön végzik, vagy az önkéntes Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező nem magyar állampolgár,

b) a 4. § (3) bekezdésének c) pontja szerinti biztosítási szerződés megkötéséről és a biztosítási díj megfizetéséről.

(3) Az önkéntes köteles

a) az önkéntes tevékenységet a vonatkozó jogszabályok, szakmai és etikai előírások és a fogadó szervezet utasításai szerint személyesen végezni,

b) az önkéntes tevékenység során tudomására jutott személyes adatot, üzleti és egyéb titkot megőrizni.

(4) Az önkéntes köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása

a) más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül veszélyeztetné,

b) jogszabályba ütközik.

(5) Az önkéntes nem köteles a fogadó szervezet utasításait teljesíteni, ha annak végrehajtása

a) az önkéntes életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül veszélyeztetné,

b) az önkéntes szerződésbe ütközik.

 

(6)

Ha utasítás végrehajtása kárt idézhet elő, az  önkéntes köteles erre az utasítást adó figyelmét felhívni. Az önkéntes nem felel az általa okozott kárért, amennyiben figyelemfelhívási kötelezettségének eleget tett.

  

9. §

(1) Az önkéntes által az önkéntes jogviszonnyal összefüggésben harmadik személynek okozott kárért a fogadó szervezet felel. Amennyiben a kárt az önkéntes felróható magatartása okozta, – az önkéntes szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a fogadó szervezet az önkéntestől követelheti kárának megtérítését.

 

(2)

a) az önkéntes közeli hozzátartozójának az önkéntes halálából eredő,

b) az önkéntesnek a testi sérüléséből, illetve egészségkárosodásából eredő

kárát, ha a károsult bizonyítja, hogy a kár az önkéntes jogviszonnyal összefüggésben következett be.

(3) A fogadó szervezet a (2) bekezdés szerinti esetben mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok okozta. Nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely az önkéntes felróható magatartásából származott.

  

10.  § 

(1)  A fogadó szervezet – az  önkéntes jogviszonnyal kapcsolatos jogok és kötelezettségek gyakorlása, valamint a jogviszonnyal kapcsolatos hatósági ellenőrzés érdekében – az általa foglalkoztatott önkéntesekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza 

a) az önkéntes nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét (a továbbiakban: személyazonosító adat),

b) korlátozottan cselekvőképes és kiskorúsága miatt cselekvőképtelen önkéntes esetén a törvényes képviselő személyazonosító adatait,

c) az önkéntes lakóhelyét, ennek hiányában tartózkodási, illetve szálláshelyét,

d) az 6. § (1) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározottakat,

e) az önkéntes tevékenység megkezdésének időpontját,

f) az önkéntesnek a 2. § (3) bekezdés szerint nyújtott juttatásokat.

(2) A fogadó szervezet a nyilvántartást az önkéntes jogviszony megszűnését követően öt évig köteles megőrizni. A fogadó szervezet megszűnése, illetve halála esetén a nyilvántartást a jogutódja, örököse, jogutód nélküli megszűnése esetén az iratok megőrzésére jogszabály vagy határozat alapján kötelezett őrzi.

(3) A fogadó szervezet az önkéntesre vonatkozó tényt, adatot, véleményt harmadik személlyel csak törvényben meghatározott esetben vagy az önkéntes hozzájárulásával közölhet. Az önkéntesre vonatkozó adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai célú felhasználásra – személyazonosításra alkalmatlan módon – átadhatóak.

 

 

11. § 

(1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, az önkéntes szerződés megkötésére, érvénytelenségére, módosítására, teljesítésére, megszűnésére, a szerződésszegésre, valamint a kárviselésre és a kártérítésre a Ptk. szabályait kell alkalmazni.

(2) E törvénynek az önkéntes jogviszonyra vonatkozó szabályaitól – ha e törvény vagy nemzetközi szerződés kivételt nem tesz – az önkéntes szerződésben érvényesen eltérni nem lehet.

 

 

12. § 

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 58. §-a (5) bekezdésének e) pontja a következő 3. alponttal egészül ki:

„3. A közérdekű önkéntes tevékenység nem minősül kereső tevékenységnek;”

 

 

13. § 

Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 5. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Nem minősül gazdasági tevékenységnek, ha azt munkaviszony, munkaviszony jellegű jogviszony, önkéntes jogviszony vagy olyan munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében végzik, amely a megbízó felelősségével alá- és fölérendeltségi helyzetet jelent a teljesítés feltételeiben és díjazásában.”

 

 

14. § 

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 4. §-a (1) bekezdésének j) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában] 

„j) keresőtevékenység, ha e törvény másként nem rendelkezik: minden olyan munkavégzéssel járó tevékenység, amelyért ellenérték jár, kivéve a tiszteletdíj alapján végzett tevékenységet, ha a havi tiszteletdíj mértéke a kötelező legkisebb munkabér 30 százalékát nem haladja meg, valamint mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal folytatott tevékenységet, ha az abból származó bevételt a személyi jövedelemadóról szóló szabályok szerint a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni, nem minősül ellenértéknek a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatás;”

 

 

15. § 

(1) A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 7. §-ának (1) bekezdése a következő t) ponttal egészül ki:

[A jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni a következő bevételeket:] 

„t) a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény alapján az önkéntesnek nyújtott, ellenszolgáltatásnak nem minősülő juttatást;”

 

 

16. § 

Az Szja tv. 11. számú mellékletének I. Jellemzően előforduló költségek fejezete a következő 29. ponttal egészül ki:

[Költségként elszámolható kiadások különösen a következők] 

„29. az önkéntest foglalkoztató egyéni vállalkozó által az önkéntesnek nyújtott, a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény alapján ellenszolgáltatásnak nem minősülő juttatás, ha az önkéntest az egyéni vállalkozó gazdasági-vállalkozási tevékenysége érdekében foglalkoztatta;”

 

 

17. § 

(1) A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Met.) 1. §-ának (1) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:

[E törvény hatálya kiterjed] 

„c) arra a természetes és jogi személyre, valamint jogi személynek nem minősülő gazdasági társaságra, amely a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi …. törvény (a továbbiakban: Köt.) alapján önkéntest foglalkoztat”

(2) A Met. 1. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) E törvény alkalmazásában – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – foglalkoztatásra irányuló jogviszonynak minősül minden olyan jogviszony, amelyben a szolgáltatás tárgya a foglalkoztató részére ellenérték fejében végzett munka, továbbá az önkéntes jogviszony.”

 

 

18. § 

A Met. 3. §-ának (1) bekezdése a következő q) ponttal egészül ki:

[A munkaügyi ellenőrzés kiterjed:] 

„q) a Köt-nek az önkéntesek foglalkoztathatóságára és a fogadó szervezet nyilvántartási kötelezettségére vonatkozó szabályainak”

[megtartására.]

 

 

19. § 

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao.) 3. számú mellékletének B) fejezete a következő 7. ponttal egészül ki:

[A 8. § (1) bekezdés d) pontjának alkalmazásában a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül különösen:] 

„7. az adózó által a vele önkéntes jogviszonyban álló magánszemély részére személyi jellegű egyéb kifizetésként elszámolt összeg, ha az önkéntest az adózó gazdasági-vállalkozási tevékenysége érdekében foglalkoztatta;”

 

 

20. § 

A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 5. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) E törvény alapján nem minősül biztosítottnak a külön törvényben meghatározott önkéntes jogviszonyban álló személy.”

 

 

 

21. § 

A Tbj. 15. §-ának (2) bekezdése a következő f) ponttal egészül ki:

[Baleseti egészségügyi szolgáltatásra jogosult, aki] 

„f) közérdekű önkéntes tevékenységet végez.”

 

 

 

22. § 

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szvt.) 3. § (7) bekezdése 3. pontjának első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában] 

„3. személyi jellegű egyéb kifizetések: azok a kifizetések, amelyeket a munkáltató a munkavállaló részére jogszabályi előírás vagy saját elhatározása alapján teljesít és nem tartoznak a bérköltség fogalmába, valamint a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatás.”

 

23. §

(1) Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Ett.) 17. §-át megelőző alcím helyébe a következő alcím lép:

„Önkéntes jogviszony”

(2) Az Ett. 17. §-a (1) bekezdésének bevezető szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az egészségügyi szolgáltatók feladatainak ellátásában – a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi … törvény rendelkezései szerint – önkéntesként”

(3) Az Ett. 17. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott személy önkéntesként működhet közre a szolgáltató által nyújtott egészségügyi szolgáltatásokban. Az egészségügyi dolgozóval kötött önkéntes szerződésnek tartalmaznia kell a 9. §-ban meghatározottakat.”

24. §

(1) Ez a törvény a kihirdetését követő második hónap első napján lép hatályba.

(2) Ez a törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban szabályozási körében a Tanács 2004. december 13-i, a harmadik országok állampolgárai tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás nélküli gyakorlat, illetve önkéntes szolgálat céljából történő beutazásának feltételeiről szóló 2004/114/EK Irányelvével összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.

(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

a) a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (a továbbiakban Kszt.) 6. §-ának (2) bekezdése,

b) az Ett. 17. §-ának (6) bekezdése.

(4) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg

a) az Flt. 58. §-a (5) bekezdésének e) pontjában az „1-2. pontban” szövegrész helyébe az „1-3. pontban” szövegrész;

b) a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 21. §-ának (2) bekezdésében a „szellemi tevékenység” szövegrész helyébe a „szellemi tevékenység, továbbá a közérdekű önkéntes tevékenység” szövegrész;

c) az Szt. 4. §-a (1) bekezdése a) pontjának második mondatában a „fogyatékossági támogatás” szövegrész helyébe a „fogyatékossági támogatás, továbbá a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatás” szövegrész;

d) a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 87. §-a 9. pontjának első mondatában a „polgári szolgálatban” szövegrész helyébe a „polgári szolgálatban, az önkéntes jogviszonyban” szövegrész;

e) az Szja tv. 3. számú melléklete II. pontjának 6. alpontjában a „munkáltató által” szövegrész helyébe a „munkáltató, illetve a fogadó szervezet által” szövegrész;

f) a Met. 6. §-a (1) bekezdésének c) pontjában a „k) pontok” szövegrész helyébe a „k), illetve q) pontok” szövegrész;

g) a Tao. 3. számú melléklete B) fejezetének 8. pontjában a „munkaviszonyban álló” szövegrész helyébe a „munkaviszonyban vagy önkéntes jogviszonyban álló” szövegrész;

h) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény

ha) 15. §-a (8) bekezdésének első mondatában a „munkakörben” szövegrész helyébe a „munkakörben, valamint önkéntes jogviszonyban” szövegrész,

hb) 92. §-a (4) bekezdésében az „önkéntes segítők” szövegrész helyébe az „önkéntesek” szövegrész;

i) a Kszt. 14. §-ának (4) bekezdésében a „támogatót” szövegrész helyébe a „támogatót, az önkéntest” szövegrész;

j) az Szvt. 5. számú mellékletének 11. pontjában a „tagoknak” szövegrész helyébe az „önkénteseknek, tagoknak” szövegrész;

k) az Ett.

ka) 17. §-ának (3) bekezdésében az „önkéntes segítőként” szövegrész helyébe az „önkéntesként” szövegrész,

kb) 17. §-ának (4) és (5) bekezdésében az „önkéntes segítő” szövegrész helyébe az „önkéntes” szövegrész lép.