A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház szervez. Az akció Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyenek másokért, környezetünkért. Országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat, amelyek lehetnek szociális, ökológiai és fejlesztő jellegűek. Például: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek stb. Az akció elsődleges célja, hogy a fiatalok tevékenységének széleskörű nyilvánosságot biztosítson, így  láthatóvá téve az ifjúsági közösségekben folyó munkát, valamint hogy rámutasson, mire képesek a középiskolások és az egyetemisták, ha összefognak. A nyitórendezvény október 8-án, 16 órakor kezdődik a Fogasházban (Budapest, VII. kerület Akácfa utca 51.), ahol a résztvevő csapatok egy borítékban kézhez kapják feladatukat, ami az akció kezdetéig meglepetés volt számukra. Az összerázó és szórakoztató programokkal tarkított eseményre azokat is várják, akik nem regisztráltak az online felületen, hiszen az akció  nyilvános projektjeihez az érdeklődők is csatlakozhatnak.

Az esemény honlapja, ahol minden részlet megtudható: http://www.72ora.hu/