Az Önkéntes Központ Alapítvány együttműködésben   Csordás Izabella (coach, tréner, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember, a Szépművészeti Múzeum önkéntes programjának megalapítója) képzővel egy önkéntes koordinátorokból álló (5-10 fős) csoport megalakítását tervezi. A csoport tagjai, a különböző fogadó szervezetektől érkező önkéntes koordinátorok egy közösséget alkotnának, és  heti vagy kétheti rendszerességgel az online térben a facilitátor vezetésével közösen gondolkodnának azokról az önkéntes menedzsment témákról, amelyek leginkább foglalkoztatják őket. 

Előzetesen szeretnénk felmérni, hogy mennyire lenne konkrét igény egy ilyen lehetőségre, milyen formában, milyen témákkal lenne megvalósítható ez a folyamat valamint milyen mértékű elköteleződés vállalható.

Ehhez kérjük az ITT elérhető kérdőívünk kitöltését március 31-ig Köszönjük!

Az ÖKA már több mint 10 éve szervez önkéntes menedzsment témájú képzéseket, tapasztalatcseréket. A résztvevők visszajelzései alapján kirajzolódott az az igény, hogy egy-egy az önkéntesek koordinációja kapcsán felmerült témát, problémát vagy kérdést kicsit mélyebben kisebb körben is meg lehessen beszélni, e mellett nyílt képzéseinken a legtöbbször az is ki lett emelve, hogy mennyi mindent lehet egymástól, különböző szervezetek képviselőitől tanulni. Mindezt fokozta, hogy tapasztalataink szerint a jelenlegi járványhelyzetben újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézni az önkéntes koordinátoroknak is.  Ebből az indíttatásból szeretnénk megalakítani és működtetni a csoportot, figyelembevéve az érdeklődők igényeit és lehetőségeit, valamint szakmai és mentális segítséget, megerősítést nyújtani.

Ezért nagyon fontos, hogy minél többen kitöltsék igényfelmérő kérdőívünket. Köszönjük a segítséget!