A Norvég Alap által támogatott  „Egészséges és aktív időskor” projekt keretében 2017. március 7-10 között a magyar delegáció (3 önkormányzat Budapest XI. kerület Újbuda, Hódmezővásárhely, Debrecen valamint az ÖKA részéről 2  munkatárs és 2 önkéntes) felejthetetlen négy napot töltött Norvégiában.  A projekt norvégiai  működését az Ovre Eiker-i járás  önkormányzata által szervezett konferencián és a helyszíni látogatásokon  keresztül lehetett megismerni.

 

Alább az ÖKA önkéntese Czeitler Anna úti beszámolója olvasható a norvég önkéntességgel kapcsolatos tapasztalatokról és benyomásokról.   

 

Négy nap a vikingek földjén

 

...

Érkezésünk első estéjén a kinti önkéntesek kis csapatával találkoztunk és együtt költöttük el a vacsorát. A következő napokban a különböző helyszínekre ők kísértek bennünket, és ismertettek meg a programokkal.  Másnap egy egész napos konferencia keretében vendéglátóink bemutatták, hogy hogyan működik önkormányzatukban az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás és ebbe hogyan integrálódik az önkéntesség. Az önkéntességgel már gyermekként megismerkednek a norvég emberek és egész életfilozófiájuk olyan, hogy a közösségért lehetőségeik szerint mindig tenni kell valamit. A magyar delegáció itt mutatta be, hogy hol tartunk programunkban, mit valósítottunk meg a bevezetése, kialakítása során.

A napot a szálláshelyünkön, Drammenben megrendezett világkupa síverseny megtekintésével zártuk. Tekintve, hogy ilyen eseményt ilyen közelről nem láthattunk még, igen különleges élmény volt mindannyiunknak.  Kísérőink megismertettek a szervezés technikai lebonyolításával megbízott csapat vezetőivel. Ezt az óriási munkát közel négyszáz fő önkéntes végzi első naptól az utolsóig. Olyan profi módon, hogy az önkénteseket közel ezer fős adatbázisból választják ki,  és aki ebben részt vehet, az ezt óriási megtiszteltetésnek érzi. Általában az önkéntes tevékenység során mindig arra törekednek, hogy túl a munka hasznosságán jól érezzék együtt magukat.

 

 

Másnap az Ovre Eiker-i járás Egészségügyi Gondozó Házában tettünk látogatást. Itt az idős betegek gondozásán túl háziorvosi, sürgősségi, rehabilitációs ellátást is végeznek.  Az idős emberek ellátásánál az az általános alapelv, hogy amíg egészségük engedi lehetőleg otthoni környezetben éljenek. Ehhez a legmodernebb segédeszközöket, jelző rendszereket alkalmazzák. Csak ha az idős ember már erre képtelen, akkor kerül be a gondozóházba.

Délután az hokksun-i  Önkéntes Központba látogattunk, ahol a járás főorvosának előadását hallgattuk meg. A norvég kormány iránymutatásával valamennyi járás több éves programot dolgozott ki, hogy hogyan őrizzék meg illetve javítsák a területükön élők egészségét a kisgyermekektől egészen időskorig. Ebben az együttes és önkéntes munkának óriási szerepet tulajdonítanak, akár a dohányzás leszokásáról, akár az életmód változtatásáról legyen szó.  Itt az Önkéntes Alapítványnál a közös munkán túl számos kulturális előadást tartanak, ahol a színjátszás, közös éneklés, festés és különböző kézimunkák szintén azt a célt szolgálják, hogy a csapatot összekovácsolják és végső soron jól érezzék magukat.

Az estét „búcsú vacsorával” zártuk.  Vendéglátónk, az ovre eikeri járás vezetői és önkéntesei egy festői helyen, két tó partján álló étteremben  láttak vendégül, ahol mi is megköszöntettük  egész ittlétünk alatti figyelmességüket.

Az utazás napján délelőtt még rövid buszos városnézésen ismerkedtünk meg Osló  nevezetességeivel. Az oslói Parlament épületét és munkáját egy rövid látogatás keretében ismertették meg velünk. Betekintést kaptunk arról, hogy milyen jellegű munka folyik és mik a prioritások a norvég országgyűlésben.

 

 

 

Repülőgépünk indulásáig kis sétával búcsúztunk a norvég fővárostól, megcsodálva a tengert, a szép épületeket és a kedves embereket.  

 

              

 

Czeiler Anna, ÖKA önkéntes