Nyertes pályázatok listája

  Kedves Pályázók, Érdeklődők!

  Az Önkéntesek Hete keretében megvalósuló programok támogatására kiírt pályázatra nagyon sok értékes munka érkezett. A mellékelt táblázatban olvasható a nyertes pályázók, programok listája.

 Sikeres önkéntes programokat kívánunk! Önkéntes Központ Alapítvány

NYERTES szervezetek az oldal aljáról letölthetik a beszámoláshoz szükséges formanyomtatványokat.

NYERTES PÁLYÁZATOK:

 

 

1. "Baráti Missziós" Alapítvány

 Rendezzük a környezetünket

2. "Extázis" Ifjúsági Szervezet

 Széles-forrás karbantartása

  3. "Fekete Sereg" Ifjúsági Egyesület

Nagyvázsonyi önkéntesek álma

 4. Adonyi Evezős és Vízisport Egyesület

 Adonyi Duna-part környezetrendezése

 5. Akácvirág Nyugdíjas Egyesület

 Településközpont virágosítása és környezetszépítés Paszab községben

 6. Alba Regia Nyugdíjes Egyesület

 A pihenőpark kialakításán belül KÖZÖSSÉGI TÉR kialakítása

 7. Békesség Háza Alapítvány

 Sok kéz hamar kész!

 8. Bicskei Üdülőtábor Nonprofit Kft.

 Bicske Város Önkormányzatának, intézményeinek, civil szervezeteinek, vállalkozásainak összefogása az Önkéntesség Évében 35 éves Bicskei Üdülőtábor felújításáért

 9. Bólyi Ifjúsági Egyesület

 Az önkéntes fiatalok kezdeményezése egy gyermekbarát városért

 10. Bugyborék Vízitúra és Szabadidősport Egyesület

 Köz(ös)ségek

 11. Cseszneki Falufejlesztő Egyesület

 Az ördögbe is - Az Ördög-árok turistaút átjárhatóvá, biztonságossá tétele önkéntesek bevonásával

 12. Csincse Község Önkormányzata

 Pihenő és családi park

 13. Derecske Városi Jóléti Szolgálat Alapítvány

 " Teheted? A te heted!" Önkéntesen Derecskéért!

 14. Egy Hajóban Gyermek- és Ifjúságvédő Alapítvány

 „Önkéntesekkel az önkéntességért” A PTE 1. sz. Gyakorló Ált.Isk.-nak akcióprogramja az Önkéntesek Hete keretében

 15. Együtt -Értük Alapítvány

  A húszéves alapítvány önkéntes hete a környezeti nevelés jegyében

 16. E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület

 Mosolygós Nyíregyháza

 17. F6-Fenntarthatóságért Egyesület

 Állagmegóvási munkálatok a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Idősek Otthona berekfürdői üdülőjén, szervezetfejlesztési és önkéntes motivációs tréninggel

 18. Felfalui Vadrózsa nyugdíjas klub

  Egy zsáktelepülés önkéntességen alapuló felvirágoztatása

 19. Filadelfia Evangélikus Egyházközség

 Tegyük szebbé Görögszállást!

 20. Human Integra Társadalmi Beilleszkedést Segítő Regionális Alapítvány

 „Önként és dalolva” - önkéntességet népszerűsítő flashmob és médiaprodukció

 21. Iparművészeti Múzeum

 Bemutatkozunk. Nyílt napok és workshop leendő önkénteseknek az Iparművészeti Múzeumban

 22. Karisz Kisebbségi Egyesület

 Önkéntesek a Nagyberki iskola környezetének felújításáért

 23. Kárpátokért Nemzetközi Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület

 Önkéntesek a Kaszonyi-hegyen

 24. Kertbarát Kör- Tófej Egyesület

 Virítom - Virágos kertbarátok

 25. Keszthelyi Kilométerek Egyesület

  Keszthelyi Kilóméterek futóverseny megrendezése önkéntesek segítségével

 26. KKSK Két keréken Gördülők Alapítvány

 Más-kép(p)

 27. Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány

  Szépítsük meg a János Kórház kertjét!

 28. Közösen Bábonyért Egyesület

  Önkéntesség a szép Bábonyért

 29. KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület - Berettyóújfalui Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat

 Egy mosoly az önkéntességért…

 30. Községi Önkormányzat Gagybátor

  Gagybátor Közösségi Kert

 31. Kurt Lewin Alapítvány

 Fess és mutasd meg mindenkinek!

 32. Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete

 Két keréken, más szemmel!

  33. Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány

 Önkéntes erővel örökségünk megőrzéséért! - Ipolytölgyes múltjának értéke az új évezredben

 34. Magyar Közlekedési Klub Egyesület

 A mi kis állomásunk

 35. Magyar Mezőgazdasági Múzeum

 MMGM foglalkoztató termének felújítása

 36. Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

 Drogszemét-gyűjtés Debrecen közterületein

 37. Mentőöv Gyermekeinkért 2002 Alapítvány

 "Színezd újra, színezd újra!" Önkéntesek Hete Dunakeszin

  38. MTTSZ Veszprém Megyei Búvárklub

 Kellemest a hasznossal

 39. Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

 Megy a gőzös Kanizsára

 40. Otthonunk Bakonykuti Egyesület

 Önkéntesek a Burokvölgyért - hulladékgyűjtő ládák telepítése és avatása természetjáró piknik keretében

 41. Öko-Jász Környezetvédelmi, Környezetgazdálkodási, Kulturális és Turisztikai Egyesület

 Önkéntes Team

  42. Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Tagintézménye

 Az Önkéntesek Hete keretében megvalósuló programok támogatása a Lúdas Matyi című színdarab előadása a szentesi Gyermekek Átmeneti otthonában és a Családok Átmeneti Otthonában

 43. Premontrei Női Kanonokrend, Zsámbék

 Tanösvényépítés a Zsámbéki -medence szívében

 44. Rétközi Fiatalok Egyesülete

 Önkéntes munka egykori óvodánkért, az ibrányi Árpád úti óvodáért

 45. Rónafaluért Baráti Társaság

 Rónafalu közterületén lévő harangláb felújítása és az azt körülvevő lakókörnyezet tisztántartása, szépítése, parkosítása

 46. Segítünk Országos Érdekegyeztető és Képviseleti Szervezet

 Épületfelújítás

  47. Szadai Meseház Kulturális Alapítvány

 „Írjuk együtt tovább a mesét!” - közösségi összefogás a Meseházért és környezetéért

 48. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Roma Kisebbségi Önkormányzat

 Önkéntesen a lakókörnyezetünkért

 49. Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség

 Kirándulás a Szarvasi Arborétumban

 50. Szikszói Roma Nők Egyesülete

 A Szikszói Roma Nők Egyesülete szolgáltatásainak bővítése az anyaközpont épületének felújításával

51. Szociál Klub Alapítvány a Rászorultakért Alapítvány

Önkéntesek Hete

 52. Szociális és Rehabilitációs Alapítvány

 "Miénk itt a tér…" A Szoviális és Rehabilitációs Alapítvány gyermekudvarának rendebhozatala

 53. Tájak, Emberek, Környezet Egyesület (TEKE)

 Nyitnikék önkéntes nap - közösen a családi napköziért

 54. Terény Község Önkormányzata

 Teremtsünk méltó emlékhelyet büszkeségünknek, Szent-Györgyi Albertnek Terény-Kiskérpusztán!

 55. Természet és Környezetvédők Solti Egyesülete – Teleki Sándor Oktatóközpont

 Közösségi kemence építése az erdei iskolában

 56. Tiszta Környezetünkért Alapítvány

 Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében

 57. Túristvándi Község Önkormányzata

 Az Önkéntesség virágai Túristvándiban

 58. Uszód község Ifjúságáért és Kultúrájáért Alapítvány

 Kék-sziget Óvoda rekonstrukciója önkéntesek bevonásával Uszód községben

 59. Ültess Fát Alapítvány

 Vinyei turisztikai pihenő létrehozása

 60. Várfok Alapítvány

 Közösen a Kozmutzáért

 61. Veszprémi Magyar-Finn Egyesület

 "Kezed kapcsold hát kezembe" önkéntes munka, műemléki séta Veszprémben, a Séd völgyében

 62. Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár

 Felnőtt könyvkölcsönző részleg felújítása

 63. Zalai Dombság Turizmusáért Közhasznú Egyesület / ZDTKE

 A Bázakerettyei Ált.Isk. tagintézmény udvarának és környezetének rekonstrukciója, az itt található udvari játékok és kert bútorok felújítása

 64. Zalavég Község Önkormányzata

 A zalavégi köztemető lépcsőfeljáratának felújítása és parkosítás önkéntesek bevonásával

 65. Zöld Zóna Lakossági Egyesület

 Környezetünk tisztaságáért