Az idén 15 éves Önkéntes Központ Alapítvány 9. alkalommal hirdet pályázatot a hazai önkéntességet elismerő díjak elnyeréséért. A 6 kategóriában meghirdetésre kerülő díjakra a mai naptól lehet pályázni. Az Önkéntes Központ Alapítvány az önkéntesség terén 2016. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között kimagasló teljesítményt nyújtó magánszemélyek, közösségek, szervezetek, intézmények és vállalatok pályázatait várja. Az elmúlt évek során a több száz pályázatot 39 díjjal jutalmazta a zsűri.

A kisebb helyi közösségek önkéntes kezdeményezéseitől a civil szervezeteken át az állami - önkormányzati fenntartású intézményekig, egyre többen ismerték fel, az önkéntes programokban rejlő lehetőségeket és az önkéntesekkel való együttműködés pozitív hatását. Mindezek mellett évről-évre nő azon vállalatok száma, melyek fizikai munka vagy szaktudás biztosításával vállalati önkéntes programokat valósítanak meg. A nem mindennapi erőfeszítések elismerésére az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) a 2017. évben kilencedik alkalommal hirdeti meg az „Önkéntességért Díj” pályázatot.

 

 

Az ÖKA célja az Önkéntességért Díj odaítélésével, hogy felhívja a figyelmet az önkéntesség jelentőségére.  A kiváló egyéni és szervezeti példák felmutatásával, a nyertesek bemutatásán keresztül, sokak számára vonzóvá tegye az önkéntes tevékenységet, illetve az önkéntesség társadalmi megítélését kedvező irányba mozdítsa. Tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon sokan végeznek fontos és értékteremtő tevékenységet, ezért is kérjük szakértő zsűri segítségét abban, hogy a meghirdetett szempontrendszer alapján, az adott évben a díjra legméltóbb jelölteket tudjuk kiválasztani és elismerni. Az nyertesek tevékenységének elismerésén keresztül minden önkéntesnek és önkéntes programot megvalósítónak szeretnénk elismerésünket kifejezni, még akkor is, ha kategóriánkként minden évben, csupán egy díjat oszt ki az ÖKA.

 

 

2017-ben az alábbi hat kategóriában kerül a díj kiírásra:

 

  • AZ ÉV ÖNKÉNTESE (magánszemélyeknek)

 

  • AZ ÉV CIVIL SZEREVEZETI ÖNKÉNTES PROGRAMJA (alapítványok, egyesületek)

 

  • AZ ÉV KÖZINTÉZMÉNYI ÖNKÉNTES PROGRAMJA (állami, önkormányzati fenntartású intézményeknek)

 

  • AZ ÉV VÁLLALATI ÖNKÉNTES PROGRAMJA (cégeknek)

 

  • AZ ÉV PRO BONO KEZDEMÉNYEZÉSE (pro bono, szakértelem átadáson alapuló önkéntes programot működtető cégnek)

 

  • AZ ÉV KÖZÖSSÉGI KEZDEMÉNYEZÉSE (közönségdíj) (Olyan helyi kisebb szervezetek vagy helyi közösségek jelölhetők vagy pályázhatnak, amelyek saját közvetlen környezetükben végeznek kiemelkedő tevékenységet önkéntesekkel.) Ezt a díjat közönségdíj formájában adjuk ki, melyre online formában a www.onkentessegertdij.hu oldalon keresztül várjuk majd a szavazatokat 2017. október 16. és november 6. között.

 

A beérkező pályázatokat két szakmai zsűri fogja elbírálni. Az egyik zsűri felel az Év önkéntese és az Év Közintézményi illetve Civil szervezeti önkéntes programja díj elbírálásáért, míg egy vállalati szakemberekből álló zsűri értékeli az Év vállalati önkéntes programja és az Év pro bono kezdeményezése pályázatokat.

 

Zsűritagok:

 

Civil szervezeteknek, intézményeknek és magánszemélyeknek kiírt pályázatok elbírálása:

 

  • Csordás Izabella, a Szépművészeti Múzeum önkéntes programjának alapítója
  • dr. Garas Ildikó, az Önkéntes Központ Alapítvány kuratóriumi tagja
  • Koronczay Lilla, a Nők Lapja újságírója
  • Scholtzné Hibay Alíz, a Magyar Hospice Alapítvány önkéntese
  • Tóbiás László, a Széchenyi István Egyetem docense
  • Gerencsér Balázs, a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány igazgatója

 

Vállalatok számára kiírt pályázatok elbírálására:

 

  • Cs. Tóth Marianna, a Budapest Bank vállalati kommunikációs vezetője
  • dr. Janka Mária, az E-ON Hungária személyzeti és szervezeti igazgatója
  • Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley Magyarország ügyvezető igazgatója
  • Hegedűs László, a BlackRock operatív igazgatója, az ÖKA kuratóriumi elnöke
  • R. Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország Zrt. HR igazgatója
  • Szabó Béla, a Telekom vállalati kommunikációs vezetője

 

 

Az adatlapok, a pályázati kiírás és szabályzat elérhetőek az www.onkentessegertdij.hu oldalon. A jelöléseket és pályázatokat 2017. szeptember 30-ig lehet a dij@onkentes.hu e-mail címre „Önkéntességért Díj jelölés” jeligére elküldeni.

ÖKA külső menü